Bemutatkozás

„Regös” Sziránszki József vagyok, nyúl évében születtem, magvető havának, Koppány neve-napján.

Öskün születtem, s itt éltem, és élek. Már akkor érdekelt, és vonzott a minket körülvevő természet. Az a végtelen világ melyben el lehet rejtezni, ahol megismerheti az ember önmagát. Persze akkor ezt még így nem tudtam megfogalmazni, csak egyszerűen érezni, és élni. A kilencvenes évek végén elkezdett egyre jobban érdekelni a történelem. Egyre több kérdés merült fel bennem. Olvastam, kutattam, kerestem, s kezembe került „Diószegi Vilmos: Pogány magyarok hitvilága”, „László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról”, és „Komjáthy István: A mondák könyve”. Ezek a könyvek olyan nagy hatással voltak reám, hogy mindem figyelmem e téma iránt fordítottam. Ekkor éreztem, s értettem meg a gyermekkoromban kialakult természet iránti rajongásom igazi eredetét, és így összeolvadt bennem a természet, és a történelem iránti szeretetem. 

2004-ben a jó sors fonala összefonódott pár emberrel, kiket hasonló dolgok érdekeltek, s így megalapítottuk a „Zúgó Nyilak Történelmi Íjász Egyesületet”. Melynek fő céljai közé tartozott a „Honfoglalásnak” nevezett kor dolgait megmutatni. Az akkori lehetőségekhez képest igyekeztünk megmutatni a 10. századi magyarság harcászatát, hitvilágát, viseletét. Igyekeztünk ennek a szetyeppei életmódnak egy szeletét bemutatni. Csekély tudásunk ellenére ez nagyon jól sikerült. Rengeteg helyre hívtak bennünket bemutatókra, fellépésekre mind Magyarországra, mind pedig külföldre. Én itt az egyesületben ismerkedtem meg a tátosdob elképesztő varázsával, s erejével. Egyre jobban elmélyült bennem, azaz érzés, amit már korábban is éreztem, a természet iránti tisztelet, és szeretet, és a természet közeli népek gondolkodásmódja mennyire közel áll szívemhez, és lelkemhez. Ezek az érzések mind egyre jobban összeolvadtak bennem. Egyre jobban elkezdett érdekelni a dob, az ősi hitvilág, és az ezt körülvevő misztikumok. Az egyesületben elkezdődött kirajzolódni mindenkinek a helye, és a tisztsége. Így nekem jutott az a feladat, hogy én lettem a csapat „sámánja, igrice, regöse”.
Egyre jobban elmélyültem ebbe a feladatba. Igazából ez rám maradt, mint szamárra a fül. Érdeklődésem, és figyelmem az ősi hitvilág felé fordult még mélyebben. Ekkor ért engem egy olyan hatás, és megtapasztalás, ami elvitt egy más világba, amely különböző kapukat nyitott meg bennem. De ez már a misztikum és a spiritualizmus világa. (Innentől kezdtem el verseket, és dalokat írni.) Az egyesületen belül alapítottunk egy kört (Égikapunyitó dobkört). Ez volt hivatott zenei betéteket előadni a bemutatóinkon. Ez később kinőtte magát, s jártunk szerte a világban hallatni a hangunkat. Közben alapítottunk egy zenekart is mely „Kama Tarkhan” nevet viselte. A mai modern kor zenei világát, és a régi kor életfelfogását olvasztotta egybe. Az idő hosszú folyosóján haladva, s lecsendesedve, mint az örvénylő, hömpölygő folyó, mely a tengerbe ömlik, szép lassan eltűntek a nagy vízbe, és egybeolvadt a nagy mindenséggel. De a bennem munkálkodó erő nem hagyott nyugodni, s így egyedül folytattam az utamat, mint regös énekmondó. 

A régi kor eseményeit, személyeit az énekmondó örökítette meg az utókor számára.
„Az énekmondó, énekes: régmúlt történelmi korszakok és meghatározott művelődési szakaszok hivatásos énekese, aki többnyire zenekísérettel adott elő különféle epikus alkotásokat. A népköltészeti és az irodalmi  alkotók közti átmeneti típus: hivatásos  előadóként folytatja költői mesterségét; a fejlődés végpontján rendszerint az írásos rögzítés is megtörténik. Ismertebb nemzetközi típusaik az ókori görög énekmondók: a szóbeliséghez közelebb álló aoidoszok és az írásos gyakorlat felé közelítő rapszodoszok; e kettő repertoárjának műfaji összetétele, sőt énekmondói gyakorlata is különbözött. Hasonló fejlődés történt egyfelől a kelta bárdok, germán skáldok, másfelől a különféle középkori hivatásos énekmondók esetében, az irodalomba átlépő trubadúrokig bezárólag. E fejlődést az énekes rendek is elősegíthették” (Magyar Néprajzi Lexikon Kézikönyvtára)

Elsősorban krónikák, írásos emlékek, és régészeti feltárások alapján igyekszem ezt feltárni, és a mai kor emberének élhetővé tenni. A régészettel való kapcsolatom az „Emberek Aranyban” (Szkíta kincsek Magyarországon) című kiállítással kezdődött. Ezen belül is a „Civil Régészeti Alap” csapatával. Innentől kezdve nyílt lehetőségem különböző ásatásokon, és feltárásokon részt vennem (mint civil önkéntes), ami csak bővült a mai napig. Így már szerencsére több múzeummal is együtt dolgozhatok. Idő közben kedvet kaptam a kézművességhez, és folyamatosan tanulom a fafaragást, rézművességet, bőrözést, csontfaragást, stb. Ezen mesterségek révén igyekszem rekonstrukciós munkákat készíteni, mint pl.: csont tűtartókat, ékszereket, fibulákat, faládákat, tarsolyokat, csont- és fafésűket, és egyéb tárgyakat megalkotni.
Időközben egy alapítványtól kaptam felkérést egy Árpád-kori falu rekonstrukció megépítésére. (Sabján Tibor tanulmányai, feltárásai alapján.)

Megtapasztalásaimból, és gondolataimból született meg az első könyvem melynek címe: „Dobban az erő, erő a dobban.” 
Eddigi megjelent zenei hangzóanyagaimat itt találja.

Munkásságomért számos elismerést kaptam civil egyesületektől, melyet ez úton is szeretnék megköszönni! Így lehettem az „Év hagyományőrzője”, a „Horthy Társaság Arany Érdemrendjét” kaptam a közelmúltban. Ezeket az elismeréseket igyekszem alázattal szolgálni, s példát mutatni az életemmel. Meglepetésemre 2015-ben az Aranykopjás Egyesület megválasztott szellemi vezetőjévé.

Az imént felsorolt elismerések, illetve belém vetett bizalmi dolgokhoz, annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy számomra nagy felelősséggel jár ez az út, így igyekszem megszolgálni a bizalmat, és a belém vetett hitet, mind az emberek, és a népem iránt! Én magam a regös nevet használom, és hasonulok véle. Elmondom, elmesélem a régi dolgok történetét és megcselekedéseit, síppal, dobbal, nádi-hegedűvel. Hérodotosz leírása alapján rekonstruáltam, és működtetek egy szkíta-kori gőzkunyhót, melynek tárgyi emlékei maradtak reánk a Pazirik-i kurgánból.  Még foglalatoskodom a mai kor egyik legnyomasztóbb jelenségével, a stresszel, és ennek oldásával, a zenének a hatásaival, és persze nem utolsósorban a tátosdobbal, és a körülötte lévő misztikus, és varázslatos világgal, amit elmélyülésekben (belső-utazásban), tűnődésekben (meditációkban) jelenítünk meg. Külföldi utazásaim során is szereztem tapasztalatokat (Felvidék, Délvidék, Erdély, Lengyelország, Anglia, Norvégia, Dánia, Törökország, Türkmenisztán) és ez erősítette meg bennem ezt az utat. De mit sem ér ez, ha nem kapunk a Teremtőtől elhívást. Én pont ezt éltem meg egy háromnapos telis-tele látomásokkal megszínezett „betegségben, illetve állapotban”, melynek már több mint tíz esztendeje.

Az énekmondók voltak azok az emberek, akik a régmúlt, és elfeledett eseményeket, ősöket, hősöket átmentették, és megörökítették az utókornak, és rigmikus, ritmikus dalokban, költeményekben, varázsénekekben éltették a múltat, s elültették a reményt az emberek szívében. A magam szerény eszközeivel igyekszem ezt én is továbbadni.

Sziránszki József
regös énekmondó

„Regös” Sziránszki József honlapja