Kölcsönös tisztelet

Vajon tiszteljük-e eléggé a minket körülvevő világot? A természetet, az embereket, az élő, és élettelen formákat. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni akkor azt kell mondanom hogy nem. Egyáltalán nem tisztelünk semmilyen lét, és élettelen formát a kis világunkban. Sajnos ez lesújtó. Pedig egy cseppnyi odafigyeléssel, tiszta érzésekkel, eggyé válhatnánk, a természettel, a földanyánkkal, a bolygóval, és az egész világgal, azaz az univerzummal. Nem kell hozzá semmi más csak egy kicsit más szemszögből kellene megközelíteni ezt a dolgot. Én mindig azzal érvelek hogy a régmúlt embere szeretett harmóniában élni a környezetével. Hogy ezt most tudatosan tette, vagy a tudat alatti ének, vagy más szóval az ösztönök tetették véle, nos azt hiszem hogy ez sokadrangú kérdés. A lényeg az hogy fontosnak tartották azt a világot gondozni, és tisztelni ami őket körülvette, és éltette. Nekünk is ezt kell a szemünk előtt tartani! Nincs hova bújnunk a felelősség elöl. A rég múlt embere alatt a természet közeli népeket értem, akik nap mint nap kint élnek a természetben, sőt részesei a természetnek. Ha egy kicsinykét ezt átgondoljuk, akkor már is érthetjük, vagy sejthetjük a különböző rítusok, szertartások lényegét, és értelmét. Igen fontos megértenünk sok mindent ahhoz, hogy helyre tudjuk tenni magunkban. Kerüljön minden a helyére! Vegyük tudomásul, hogy függünk a természettől, a földanyától, és a bennünket körülvevő világtól, és rezgésektől. Vagy a tiszta gondolatok, és cselekedetek vezérelnek bennünket, vagy a tudattalanság, de akkor a rombolás, és a rontás jár a nyomunkban. Röpke gondolatmenetemmel csak azt szeretném szemléltetni, hogy, mennyire is függünk a világtól, de nem veszünk róla tudomást. Igen mert az emberiség elért egy olyan pontot, amikor már azt hirdeti magáról, hogy ő a világ legfejlettebb lénye, s néki mindent lehet. Teljesen elhiszi magáról az emberiség hogy a teremtés lényege ő maga. Pedig ez koránt sem így van. Sajnos rosszul értelmezzük magunkat, mert amikor azt hangsúlyozzuk, hogy IsTen teremtményei vagyunk, ezzel együtt azt is mutatjuk, hogy IsTen gyermekeként ugyan azokat a jogokat, gyakoroljuk, mint a megteremtőnk. Szerintem ez messzemenőleg nem így van. Azért mert a teremtett világban a teremtés részévé tudunk válni, az még nem azt jelenti, hogy azzal a hatalommal vagyunk teljes mértékben felruházva. Nincs jogunk így viselkednünk, legyünk csak a magunk szerény módján emberek, akik büszkék lehetünk arra, hogy e teremtésből némi részt vállalhatunk. Igen! De úgy hogy amit mi magunk létre tudunk hozni azért felelősséget is kell vállalnunk. Csupán annyira amennyire a saját gyermekeinkért, és a körülöttünk lévő világért is. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy feltételeket diktáljunk, s ha mélyen az őszinte lelkünk mélyére nézünk, akkor talán meg is érezzük, hogy nem is tehetjük ezt meg. Csupán egy dolgot tehetünk, a bennünk rejlő jósággal szolgáljuk a világ fejlődését, és fennmaradását, úgy hogy a reánk hagyatékozott, dolgokat, hagyományokat, szeretetet, emberséget, könyörületet, használjuk, a világ, és az emberiség javára. Számomra nagyon fontos a tisztelet. Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem egy kis szójátékos anekdota: „tisztelj, hogy mások is tiszteljenek!” Ha nem tanúsítunk tiszteletet más, és mások iránt akkor, mi magunk sem várhatjuk el, hogy bennünket tiszteljenek. Azt hiszem ez jó belső gyakorlat a magunk számára is, hogy éljük meg azokat az erényeket, amelyek már kiveszni látszanak ebből a korból. De miért is kellene magunkat ilyesfajta korlátok közé szorítani? Azt hiszem, ha a változtatást nem magunkon kezdjük, akkor eleve nem is tettünk semmit, és nem is érthetjük az univerzum működését, de azt is idebökhetem még, hogy egyáltalán nem is szeretnénk mi magunk sem változni, és változtatni.

2020.