Manapság reneszánszát éli Magyarországon is az úgynevezett sámándobolás. Szándékosan nem azt írom, hogy sámán kultúra, vagy modern sámán kultusz, mert ez még véleményem szerint igen messze áll attól. Sőt sokszor hallom, hogy ezt összekötik olyan fogalmakkal, mint hagyományőrzés, hagyományélés, történelmi újra játszás, stb. De őszintén bevallom szerintem egyik sem teljesen jó kifejezés erre a műfajra. De nem ez a témája az írásomnak, inkább a hiánypótlás. Mégpedig azt a hiányt szeretném pótolni az úgynevezett „dobolós” körökben hogy egy irányvonalat szeretnék mutatni abban a formában, hogy néprajzkutatókat, régészeket, antropológusokat szeretnék bemutatni. Talán így könnyebben el tud igazodni a tisztelt olvasó, kutató, vagy „doboló” ebben a kissé zavaros útvesztőben. Kezdjük a sámánkutatás egyik ikonikus alakjával:
Diószegi Vilmos.
(Bp.1923-Bp.1972)
etnográfus, orientalista
1946-ban a budapesti egyetem bölcsészeti karán doktori oklevelet szerzett. 1947-től a Néprajzi Múzeum munkatársa. Kandidátusi fokozatot 1958-ban nyerte el, majd 1963-tól a Néprajzi Kutató Csoport tudományos Főmunkatársa lett. Öt alkalommal járt Ázsiában tanulmányi úton: ((1954) Törökország, (1957, 1958, 1964) Szibéria, (1960) Mongólia). Elsősorban a magyar, és szibériai népek hitvilágát tanulmányozta. Fő munkaterülete a honfoglalásnak nevezett kor előtti hitvilág feltárása, és különböző történeti rétegek kimutatása. Legfőbb témaköre a samanisztikus világkép illetve a „sámánizmus” különböző nézőpontú vizsgálata: részint összehasonlító elemzés, részint pedig monografikus feldolgozás, amelynek alapján etnohistóriai, és etnogenetikai folyamatokat tárt fel. Monografikus módon vizsgálta a magyar néprajzi csoportok kulturális jellegzetességeit (moldvai csángó, bukovinai, és moldvai székely, palóc). A samanizmus jelenségeit vizsgálta művészeti, néprajzi, és nyelvészeti szempontból. Budapesten létrehozta az eurázsiai múzeumok adattárak, és könyvtárak leírásaiból, és másolataiból a tizenötezer tárgyból álló, és ezeregyszáz kötetből álló „Sámánhit-Archívumot”. Több alkalommal megszervezte és szerkesztette a samanizmus nemzetközi jelentőségű kiadványait. Számos cikke és tanulmánya jelent meg hazai illetve külföldi lapokban, folyóiratokban, szaklapokban, szakkiadványokban.
Művei:
-
A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (1958 Budapest)
-
Sámánok nyomában Szibéria földjén (1960, 1998 Budapest)
-
A pogány magyarok hitvilága (1967 Budapest)
-
Sebestyén Gyula (1972 Budapest)
-
Samanizmus (1962, 1998 Budapest)
-
Shamanism in Siberia (1996 Budapest)
-
Sámánok Eurázsiában (2005 Budapest)
(Forrás: M.E.K.)
