Marcellinus római történetíró, és katona a IV. századból

"A hunok népe, melyről a régi írások alig emlékeznek meg, a Maeotis (Azovi-tenger) mocsarain túl, a Jeges-óceán mellett tanyázik, vadsága minden képzeletet felül múl. Sohasem húzódnak épület födele alá, az ilyesmit úgy kerülik, mint az ember megszokott életéből a különválasztott temetőket. Náluk még csak egy náddal fedett kunyhót sem lehet találni. Így kóborolnak(...). Ennek a népnek minden tagja éjjel-nappal lóháton intézi az adásvételt, így eszik, és iszik, és az állat keskeny nyakára dőlve alszik… Ha támadás éri őket, ék alakban vonulnak csatába, közben ijesztő harci kiáltásokat hallatnak. Mivel könnyen, és gyorsan mozognak, szántszándékkal szétszórva oly hirtelen csapnak át hogy rendezetlenül is roppant vérengzést okozva száguldoznak, de sietségük miatt sem a megerősített hely ostromlása, sem az ellenséges tábor fosztogatása közben nem látni őket. Meg is érdemlik a világ legfélelmetesebb harcosainak hírét, mert messziről, éles csontheggyel ellátott, csodálatos ügyességgel összeillesztett nyilaikkal lődöznek. (…) Ezeknél senki sem szánt, még csak hozzá sem nyúl az ekéhez:mindannyian jelölt lakóhely nélkül, otthon és törvény, állandó szokás nélkül kóborolnak, mintha mindig menekülnének valaki elől lakásul szolgáló szekereiken.”