Dugonics leírásából, feljegyzéésből...

„… az áldozó főpap, midőn torkába mártotta a báránynak a kést, és azt markolatig benne hagyván, mindenekre, melyekből valami jövendölést remélhetett, nagy szorgalommal vigyázott. Tudniillik mennyi vér és minő rohanással omlott? Minő színbe öltözött? Mely hamar aludt meg? A bárány meddig élt? Minőt és hányat sóhajtott? Elenyészetkor megbolygatta-é a hasábokat avagy éppen hagyta? És midőn mindezekből mesterségének velős tudománya szerént, a jeleket kivette, mitől tartana, mit reméllene, a közönség elött kipapolta. Ekkor röviden ugyan, de forró magyar buzgósággal megintette a jelenállókat, hogy az istennek mindenkor hív tisztelői legyenek, régi szokásaikat megtartani iparkodjanak, s minden szorongató árvizek ellen, testestől, lelkestől, szívestől tartós hantokat, és hatalmas gátokat vessenek…”