Egy olyan világban élek,
Ahol ölnek a gépek.
Megnyomorított lelkek,
Örvendezve menetelnek.
Masíroznak az úton,
Apró pénzért nyomorékon.
Nyomorékon összetörve,
Kifacsarva, örvendezve!
Nem hagyom el a szívem,
Amiben lakik az isten.
Hiába fészkel a bánat,
Bennem vetett ágyat.
De pár napig él csak bennem,
A jóság erejével elkergettem!
Ebrudalva, kiutálom
A gyökerét megtalálom!
Egy olyan testben élek,
Ami elmúlik, mint az élet.
Hús vér valósága,
Itt marad e világba.
Visszaadjuk a földnek,
Az elmúlásnak, az öröknek!
Ennyi az élet elfelednek,
Könnyek között eltemetnek!
Versek
Vallomás
Várvölgyben hosszú séta elgondolkodtató...
Várvölgyben hosszú séta elgondolkodtató,
Sáros keskeny ösvény cikázó s kanyargó.
Ékes napfényt szűri fáknak ága-boga,
S az erdőség közepén áll a Pusztapalota.
Hirdeti régi idők dicsőséges napjait,
Az idő rágja vaskos szikár kőfalait.
A múló emlék hogy el ne vesszen a kárba,
Üzenetet hordoz egy magányos márványtábla.
Latin betűkkel rótt sorok ó időbe visznek vissza,
Úgy hogy a kőfalak mesélnek az emlék tiszta.
Végtelen erő
Tárom!
Szívemet tárom!
Jöjjön már a végtelen fény!
Szálljon!
Belőlem, szálljon!
Lelkem mélyéből az érzés tiéd!
Tépjen!
Szakítson, tépjen!
Őserő, ami él bennem az marjon!
Várjon!
Oda fent várjon!
Ősök szelleme hozzád szálljon!
Égjen!
A tűz csak úgy égjen!
Benne jár a végtelen erő!
Vigasztaló
Vigaszodat a jó borban megtalálod,
Bánatodat elviszi messzire, meglátod.
Fájdalmadat elmondhatod, lelked kiöntheted,
Bánatodat borral torkodra öblítheted.
XX. századi járvány
Kerge birka kórba járva,
Nyakig vagyunk a járványba.
Őrületnek létrafokán,
Hasba rúgott a nagy magány.
Eget verő éhség járkál,
Sántikál a halál vállán.
Azt keresi árgus szemmel,
Könnyű zsákmány neki nem kell!
Inkább harcol elszántsággal,
Isten teremtett világgal.
Kerge marha kórban állva,
Menetelünk a halálba.
Ne is csodálkozzunk rajta,
ha zombik élnek az agyadba.
Benned laknak véres szörnyek,
Szépen halkan és megölnek.
Kirágják a lelked lényét,
Elpusztítják minden létét.
Te teremtetted meg őket,
Neked véget vetned!!
Zenében élek
Muzsikából ködmönöm,
Énekszóból a csizmám,
Zenében az ördögöm,
Magamtól nem tagadnám.
Táncolok! Táncolok!
Csillagokat lerúgok!
Táncolok! Táncolok!
Nappal, holddal szaladok!
A lelkemet etetem,
Felfalja a dalokat,
Ezt az érzést szeretem,
Ha belűről úgy hasogat!
Táncolok! Táncolok!
Csillagokat lerúgok!
Táncolok! Táncolok!
Nappal, holddal szaladok!
Zenétől úgy szárnyalok,
A végtelen hívogat,
Bizseregve vágtatok,
Gyorsan, mint a gondolat.
Táncolok! Táncolok!
Csillagokat lerúgok!
Táncolok! Táncolok!
Nappal, holddal szaladok!
A döntés
A döntés joga az enyém,
A súlya hasít belém,
Járom innen, járom onnan,
Az eszem jár fokozottan.
Nehezedik rám a nyomás,
Lezúz, megbabonáz.
Ha már döntenem kell
Akkor nem adom fel!
Az idő kereke
Csak forog az idő kereke,
Eljár felettünk sietve,
De az elmúlás legyen szép,
Gyönyörű tiszta emlék!
Ne számold a perceket,
Az elrohanó éveket,
Benned lelked fája áll,
Az idő kereke ott nem jár!
Belső vívódás II.
Magamban tartott álnok kígyó,
Kinek hangja szakító szó,
Mélyről feltörő elszánt dac!
Lelkem másik énje siratófal,
Ott tisztul le minden baj,
Ahol jó, s rossz csak zagyva!
Elmélkedés II.
Hegyek mesélnek a régmúlt időkről,
Őseink múltjáról, a nem látott jövőről.
Nekem meredek sziklák regélnek,
A végtelen tájak halkan mesélnek.
S rajtuk keresztül üzenet az ősöktől.
Bölcs tanítást hallgatok a folyótól,
Csobolygó bölcsessége oly ámító,
Ahogy a hullámok énekét hallgatom,
Ahogy az örvénylő táncát járhatom,
Úgy szabadulok meg a lélekszomortól.
Fájdalmam
Te láttál már fényt a fényben?
Hallottál hangot a hangban?
Akkor nem éltél még igazán,
Csak beburkolózva magadban.
Te éreztél már fájdalmat?
Gyötrő gyűlöletet de lüktetőt,
Ami hasad de bentről tép,
Olyan durván emésztőt.
Ez az ami hasogat szaggat,
Ettől fáj minden mozdulat,
Benne vagyok a csapdájában,
S nem jöhet jobb fordulat.
Lélekszületés
Hogyha hív ez a szél,
Akkor indulnom kell,
Felébred a remény,
Az ősök lelkével.
Napatyám fénye vár,
Íze oly bódító,
Megszólít az atyám,
Mennyei hívogató.
Teljesül a remény,
Bölcsek szava hív,
Újra él az erény,
Szép a tiszta szív.
Földön túl, ami vár,
Az ég tisztulás,
Ne maradj, gyere már,
Ez az élet újulás.
Ragyogón születünk,
Ez az érzés, ami fáj,
Gondtalan lebegünk,
Reánk az élet vár.
Lelkem élete
Földön élek,
Lelkem szárnyal,
Bennem élő
Tündér angyal.
Elvarázsol,
Szép világa,
Életfának,
Aranyága.
Porból lettem,
Tűzben égek,
Megszülettem,
Visszatérek,
Eső áztat,
Bűnöm mossa,
Kérdéseim
Szél hordozza.
Gondolatban,
Nem itt élek,
Hús-vér testben,
Szabad lélek,
Gonoszságom,
Messze űzzön,
Szeretetben,
Mindent gyűjtsön.
Ma felkelek…
Ma felkelek, munkás leszek,
Pontos időre járok,
És csak munkát látok.
Ma felkelek, író leszek,
Könyvet írok, alkotok,
Szellememmel harcolok.
Ma felkelek, költő leszek,
Versek sorait ontom,
Rímet-rímmel szorzom.
Ma felkelek, apa leszek,
Gyerekeimmel játszom,
S növő életét látom.
Ma felkelek, férj is leszek,
Drága nejemre figyelek,
Érte mindent megteszek.
Ma felkelek, polgár leszek,
Törvényt majd tisztelem,
Életem jobbá teszem.
Ma felkelek, rabló leszek,
Éjjel lopni járok,
Mindig ébren hálok.
Ma felkelek, pandúr leszek,
Szép ruhába feszítek,
Mindenkit megfenyítek.
Ma felkelek, semmit nem teszek,
Csak lógok fekve eszek,
Hogy holnap munkás legyek.
Modern rabszolga
Meg tanultál IsTen nélkül élni,
Besúgni, megalázkodva kérni!
Sírni a nyomorúságodon,
Élni a penészes otthonodon.
Magad tetted azzá, ami lett,
Ez mind, mind belőled teremt.
Az ami belűről él az te vagy,
Minden csak nem szabad.
Múlti gályában raboskodsz estig,
Aztán minden nap újra. Meddig?
Akkor jössz rá ha nincs mit enned.
Amiért robotoltál azt elvesztetted.
Sámánná válás
Hét repedés a föld mélyéből,
Hét üreg nyílik a sötétségből,
Hétrétű barlang a világ szája,
Kétirányú folyót az élet járja.
Hét földön barangolva mászok,
Hét erdőn hét tisztást látok,
Tisztáson fagyott tavak hídja,
Zúzmarás, deres lelkemet hívja.
Oda ahol hét jurta állva vár,
Oda ahol születik élet és halál,
A méhlepényőrző szellem vigyáz,
Ott ahol nincs öröm és gyász.
Hét erdőn, hét tavakon túl,
Hét tisztáson hét nap az úr.
Kétirányú folyó az útja,
Északra, és Délre tart újra.
Egyik irányba halál vize,
Másik irányba az élet íze,
Onnan ahol fakad a vég,
Oda tart ahol nincs menedék.
Hömpölygő folyam, mint a láva,
Hét csónak visz a végtelen árnyba,
Végtelen árnyék udvara kör,
Ha fél a lelked hétszer rád tör.
Hét kavics kopogását hallom,
Hét gyökér lenyúlását tartom,
Lassan már a fejemhez ér,
Gyökérropogás nekem zenél.
Eggyé váltam a világ fájával,
Testem nedvét viszi magával,
Cikázik bennem hét denevér,
Testemet tépik de már nem fél.
Magamból darabolt üstbe tesznek,
Megforgatnak, kevergetnek,
A félelem bennem már nem él,
Fájdalom hasogat az ösztön így kér.
Addig főznek, míg össze nem állok,
Kevergetnek amíg nem látok,
Darabolt magam már összeáll,
Darabolt létem nem a halál.
Újjászülettem a föld gyomrába,
Erősebb lelkem az utakat vájja,
Oda ahol hét jurta még áll,
Oda ahol fakad élet és halál.
Útra kelek a folyással szembe,
Hét hosszú hídon át kell kelnem,
Hét ágú fa alatt bújva mászok,
Osonva kaparok, úgy szikrázok.
Hét rétből hét erdőbe lépek,
Hét nap alatt hét éhséget érzek,
Befagyott tavak hídját járom,
Éhező lelkem szomját vágyom.
Kétirányú forrása vár rám,
Üregből a hétfényt látván,
Hét szikla hasad fölöttem ketté,
Hét létra foka lelkem vezetné.
Születés
Hangtalan árnyak suhannak át fejemen,
Éles kaszakéssel borotválnak mereven,
Nyúznak, zsigerelnek csontomat, kaparják,
Elégedettségem elveszik csak a semmi odaát.
Kongó üresség, dübörög hangosan a semmi,
S vízhangja kiált vissza, próbálj levegőt venni!
Lélegezz! Élni akarás legyen túl rajtad!
Ne háborogj! Az életet nem csak te akartad!
Testi halálom
A múlti gulágot élve járom,
Túlélem őt hét határon.
Hiába nyúzza a lelkem,
Hiába tesz tönkre engem.
Szabadság vágyát ki akarja ölni,
Az egyenességet jól megtörni.
S aztán kiszívott testem nedvét,
Magába szívja a végtelen erejét.
Világvége
Amikor a nyugati világ befagyasztja a világ szívét,
Az Arab ki elszántan hisz felreppenti a Jihad hírét!
Akkor kell csak igazán hinni, vagy elfutva félni, s élni!
A hetedik élet…
Regős lettem hajrá, hóha!
Megszülettem varázsszóra.
Dobbal jöttem élve keltem,
hét anyától megszülettem!
Első anyám tűznek lángja,
második, a víznek árja,
harmadik a földnek mélye,
negyedik az égnek széle,
ötödik, az ember arca,
hatodik a szélnek harca,
az aki a vadak ura,
a hetedik az élet maga!
Megérkeztem e világra,
megszülettem a halálba,
halálnak az anyjától,
hét fekete arcától!
Első arca a bús magány,
második a lopós vagány,
harmadik a nők csábásza,
negyedik a gyilkos álma,
ötödik a rabló karja,
hatodik meg azt akarja,
az aki a gonoszság ura,
a halál a hetedik maga!