Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk azt, ha sikerült magunkban tisztázni IsTen létének feltétel nélküli elfogadását, akkor nekiláthatunk e létforma keresésének. Először az ember mindent magán kívül keres, mert elég nehéz magunkba illeszteni a világot. Miután sikerül, könnyen reájövünk, hogy IsTen léte nem csak a körülöttünk lévő világban van, hanem bennünk is, mert mi is szerves része vagyunk a teremtett világnak. „Minden a rokonom!” Bennünk is teremtő erő munkálkodik, hiszen mi magunk is tudunk teremteni. Gondoljunk bele, tudunk házakat építeni, sok ház egymás mellett egy kisebb közösség, sok közösség felér egy megyével, sok megye felér egy országgal, sok szomszédos ország már szinte egy földrész. A földrészek teszik ki a bolygót, sok bolygó a naprendszert, a naprendszerek, az űrt töltik ki, s a végén elérünk oda, hogy az egész világegyetemben, munkálkodik a teremtő erő, mert nem csak mi emberek tudunk teremteni, hanem születnek új csillagok, naprendszerek, ez által teremtődhetnek új életek, létek is. Azért mert mi nem tudunk, róla az attól még lehet. De mielőtt meg szeretnénk fejteni a világegyetem titkát, térjünk vissza IsTen kereséséhez önmagunkban témához. Szóval mi is része vagyunk a teremtésnek, mert számunkra is megadatott a teremtés. Mind fizikai síkon (kézzel fogható alkotások), mind szellemi síkon (gondolati téren), mind az élet síkján (egy új élet teremtése). Tehát a teremtés háromsága bennünk is létezik csak meg kell találni magunkban. S ha sikerült megtalálnunk, akkor elmondhatjuk, hogy hiszünk (Hit) benne, s akkor már megvallhatjuk (vallás) a világnak a hitünket is. Fontos hogy a kettő nem egy és ugyanaz.
Hit: egy olyan belső folyamat, érzés, amit meggyőződésből teszünk. Nagyon sok dolog van ebben, ami például nem logikus, nem minden esetben épül a logikára. Ebből eredően ne keressünk benne logikát. Fontos hogy meggyőződésből higgyünk ne, pedig olyan hátsó szándék legyen, hogy csak IsTen kegyelmébe szeretnék férkőzni. Ez előbb utóbb úgyis kiderül. De mondok egy még borzasztóbbat abban a percben mikor ez az emberben elhatározódik, „azért mert nehogy „a pokolra kerüljek” stb.. abban a pillanatban ez már jelen van a teremtő előtt. Ezek a dolgok mind a rovásunkra lesznek majd később is. Tehát hinni csak a mi belsőnk teljességével, és odaadásával lehet.
Vallás: a nevében is benne van vallani, megvallani a világnak mit is hiszek valójában. Egy ellenőrző a lélek tisztaságára. Amit gondolok, azt ki is merem mondani, és fel is merem vállalni. A táltos dobolás mellé hogy párosul a hit? Ha valamit cselekszem, akkor azt hittel, tejes odaadással teszem. Főleg egy ilyen rendkívüli dolgot, mint a táltos dobolás. Ezt így szépen meg is vallom, ahogy leírom. A világon öt vallást jegyeznek, vagy helyesebben az öt világvallás: Buddhizmus, Kereszténység, Hinduizmus, Iszlám, és Judaizmus. Hogy mi köze ennek a táltos doboláshoz? Szinte mindegyik vallásban, vagy hitben találhatunk sámánisztikus elemeket (úgynevezett őselemeket), sőt valamelyikben még a mai napig elfogadják, és szerves részévé teszik ezt az ősi tudást. Ez attól függ melyik vallás mennyire befogadó képes, mennyire dogmatikus, zárt, vagy kötött. Ezt azért tartom fontosnak, mert sok ember számára elengedhetetlen, hogy valamihez tartozzon, valamilyen vallási közösséghez, vagy eszméhez. Ezért javaslom, hogy szakirodalmakban járjunk utána, mert így könnyebb beleilleszteni a mai világunkba, s tisztábban látunk sokmindent. Az irányadó témától egy kicsit elkanyarodtunk, de említésre méltó téma a hit és vallás kapcsolata, és nem utolsó sorban a beillesztés fogalma is tisztázódni látszik.
Térjünk vissza a fejezetünk fő témájára: a Teremtő létére, a bennünk rejtező teremtő erőre, azaz az IsTen bennünk van. Az a valós tény hogy elfogadjuk létét, azzal elfogadjuk az általa teremtett világot is. Tehát! Minden ami létezik, minden ami teremtésből terem és teremt az IsTen teremtménye. Ezáltal megvan a helye, és célja a világban. Nincs káros és hasznos, mert egyik a másikat kiegészíti. Ez a modern nyugati szemszögből kissé furcsa. De ha valami olyan káros, akkor miért tartja életben a természet? Talán, azért mert a rossz élteti? Nem hiszem. Talán része a teremtésnek! Mert célja van, mert ő is a teremtés piramisának része, és ha nem lenne, vagy kipusztulna, vele együtt elindulna az élet pusztulása is! Ez ismételten bebizonyítja, hogy nem ellentétekről van szó, hanem egymást kiegészítésekről, ez egyik ráépül a másikra. Ha ezeket az íratlan törvényeket semmibe, vesszük maga a teremtő létét kérdőjelezzük meg, és IsTsten-nel fordulunk szembe. Ezáltal mi sem lennénk, s meghazudtolnánk magunkat és az eszmét, amit képviselünk. Tehát elismertük IsTen létét, hogy milyen formában azt még elképzelni sem tudjuk. De miért kellene formát adni mellé? Az ember szeret mindent színhez, formához, alakhoz kötni. Ezt teszi mindennel. Ez által mindennek nevet ad. Ezt teszi a teremtővel is. De mindaddig, míg ezt a magunk belső világában tesszük, persze békével, jó akarattal, s szeretettel, addig ezek mind megtelnek jósággal, békével, jó akarással, szeretettel, áldással.
Hát tegyünk így!