Tengri (IsTen)

IsTen Léte:

A mai tudományos világban, már egyre kevesebbet gondolunk azokra a természetfeletti erőkre, jelenésekre melyek körülvesznek bennünket. Sokszor úgy elmegyünk e rendkívüli dolgok mellet, hogy észre sem vesszük, hogy történt valami figyelemre méltó. Ez jellemző a mai kor emberére, ez persze nem csak emberi probléma, hanem egy társadalomra is kivetíthető. Csak rohanunk, a véget nem érő időkerékben, s észre sem vesszük, hogy egyszerűen eltelt az élet. Ha véletlenül szembesülünk ilyesfajta jelenésekkel, akkor megpróbáljuk tudományos módon megmagyarázni azt. Eszünkben sincs elfogadni, hogy ez egy jel, lehet, egy útmutatás számunkra. Persze nem azt mondom, hogy most vadászni kell, hogy elém gurult egy kő, kialudt a lámpa, stb. hanem észrevenni bizonyos szituációkban az adott helyzetet. Általában magunkat nyugtatjuk, ha megpróbálunk elfogadható magyarázatokat adni mindenre. Ha IsTen-t említjük ilyen esetben, akkor könnyen megkaphatjuk nagyon vallásosak vagyunk, és ez ma már nem divat. De divat ide, divat oda először az egész körülvevő szemléletet kell szemügyre venni, a jelentést, s helyre tenni fejben, lélekben. Ha IsTen-ről kezdünk beszélni, akkor sok embernek a történelmi egyházak, jutnak eszébe, vagy a mai világban rohamosan terjedő szekták, vallási csoportok. De még mindig maradok IsTen-nél, mindjárt a kereszt, mint jelkép tárul elénk vizuálisan. De mi lenne, ha teljesen új képet kapna, vagy tágabb értelemben értelmeznénk, úgy ahogy régen. De mielőtt ebbe belemennénk, először maga, IsTen létének feltétlen elfogadása szükséges ahhoz, hogy innen tovább tudjunk lépni, a következő létrafokra. A feltétel nélküli elfogadás hogy van, hogy létezik, még ha nem is úgy gondoljuk, vagy hisszük, ahogy a nagy többség teszi. No de hogy teheti ezt a nagy többség? Azt sem tudjuk. Egy régi közmondás azt mondja: „ahány ember, annyi IsTen”. Azt hiszem ez így igaz, mert mindenki számára mást jelent. Ezt nem is kellene másképp értelmezni, hiszen a gondolat szabadsága, a lélek szabadsága, mindenkinek legyen adott! Így IsTen-t sem tudom másképp értelmezni, csak a saját nyelvemen, mert ez a nyelv, ad egy saját gondolkodási menetet, egy sajátos mentalitást, világlátást. Gondoljunk bele ahány nép, vagy nemzet él az mind-mind másképp nevezi, másképp képzeli el, máshogy látja a megjelenését, és a körülvevő misztikuma is más.

Az IsTen elnevezésből felsorolok egy párat:

  • Isten, a mai keresztény világ leggyakoribb használója
  • Jehova a bibliai „JHVH” vett így kiejtett formája
  • Jahle
  • Allah az egy, és igaz a muszlimok számára.
  • Tien jelentése a végtelen ég, Kínában így nevezik a teremtőt.
  • Zeusz a Görög főIsTen.
  • Tengri
  • Ezus Kelta IsTen-ek egyike, melynek fára akasztott emberrel áldoztak.
  • Nezavalkojotl a láthatatlan, teremtő Azték főIsTen-ek egyike.
  • Atum a teremtés szellem, Egyiptom egyik főIsTen-e.
  • Ré szintén Egyiptomi fő IsTen.
  • Thor Germán főIsTen.
  • Enlil Mezopotámiai főIsTen.
  • Thot Akkád főIsTen.
  • Arany Atyácska Hun mondákból ismert világteremtő.
  • Manitou a Nagy szellem
  • Odin a skandináv népek főIsTen-e.

Most már érthető a mondás: „ahány ember annyi IsTen”.

Azt hiszem, sorolhatnám még a végtelenségig, de mindig ugyan oda lyukadnánk ki: keressük a mindenek feletti hatalmat, kihez imádkozunk, kitől a megváltást, és az igaz bírálatot várjuk. Azt hiszem ezt mindenki így látja, várja, vagy érzi (aki hisz IsTen létében).