Back to top

Versek

A magány

Emberek között járok,
mégis remetévé válok,
magamra vagyok hagyva,
eldobva, betakarva!
 
Tömegben az ember,
magára és magányra lel,
s így lesz a vad vadabb,
a vég eljön hamarabb!
 
S végre a végre lelek!
Akkor sötét bolygót nyelek,
de azok akadnak torkomon,
 a halált magamban hordozom!
 
Hát így lennék én remete,
ha a világ fehér és én fekete,
de a színeket már meghódította,
és én vagyok a világ hódítója!

2010

Aranyos kúton jártam...

Aranyos kúton jártam,
nyárfái ölelkeznek,
múltat én ott megláttam,
lelkek hívnak szeretkeznek.

2010

Fájdalom ébredése

Zaklatott érzések tántorognak,
Bolyonganak, néha hazudoznak.
De talán nincs irántam érzelme,
ha van csak Isten kegyelme.
Bár az érzészivatar simogató lágy,
hasogat, éget, bizsereg a bő vágy.
 
Arrogáns választ kérve, várva
lelkem testembe temetett vára,
ott szónokol a lelkiismeret,
pont ott ahol az érzés eltemet.
Az urnámra majd az lesz írva,
„ez az ember fájdalmas kínja!”
 
A kínt ha magamba eltemetem
belűről mar, kapar elevenen,
s akkor lesz csak igazi rém,
ha ráncos arca gonosz és vén,
ő kísért majd zen-zugainkban,
üldöz hajléktalan álmainkban!

2010

Fény felhő

Fény felhők az égen,
karikáznak szépen,
masíroznak sorban,
az égre festett szóban.
 
Szélnek arca bontja,
felhőcsíkot sorba,
kisze-kusza térben,
hóban, fagyban szélben.
 
Fagy felhőben játszik,
a játék mind kilátszik.
Vidámság a színe,
nincs még rossz emléke.
 
Fény felhő a földön,
ének dalát költöm,
zeneszóval játszom,
Fénytáncát el járom!

2010

Ima

Világé a szívem,
zenéé a lelkem!
Ha létezik IsTen,
az lakjon én bennem!
 
Magány hangját hallom,
csendesen megszólít.
Életem meg vallom,
a bűnöm meg hódít!
 
Megbántam már bűnöm,
magam rabja vagyok!
lelkem messze űzöm,
tőle elszaladok!
 
A Jó IsTent kérem,
hallgasson szavamra,
életem nem félem,
ne hagyjon magamra!
 
Ha egyedül vagyok,
A Jó IsTent kérem,
Imámat mormolom,
Életem nem félem!

2010

Kérdések

Te láttál már fényt a fényben?
Hallottál hangot a hangban?
Akkor nem éltél még igazán,
csak beburkolózva magadban.
 
Te éreztél már fájdalmat?
Gyötrő gyűlöletet, de lüktetőt!
Ami hasad bentről tép,
olyan durván tüntetőt!
 
Simogattak jó érzések?
Hőn pásztáznak bőrödön,
Szívfacsaró öleléssel,
csak a lelkedhez kötöm.

2010

Titkot rejtő Bakony

Bakony erdő közepén,
ősidőkre jár,
fehér sziklák tetején,
gyógyerő meg vár!
 
Bakony erdő szelleme,
végtelenből jő,
Eltűnik a semmibe,
léte teremtő.
 
Fenyves, tölgyes erdőkben,
sziklák rejteznek,
magasodó hegy-völgyekben,
Ősöket rejtenek.

2010

Vár a munka

Vár a munka,
dolgozom!
Létem húzza,
hordozom!
 
Vár az élet,
létezem!
Adjon szépet!
Kérhetem!
 
Vár a jóság!
Mosolyog.
A forróság,
gomolyog.
 
Vár a tiszta,
 szeretet.
Édes szirma,
megetet.

2010

A Bakonyi hegy

A Bakonyi hegy
egy alvó jegesmedve,
a téli tájban.

(Haiku)

2011

A harc előtt

Várom a harcot, a kegyetlen csatát,
érzem a szele most rajtam fut át.
Síri a csend, s bennem alkonyul,
elhalkul minden mi él:
Csak a csend hull.
 
Itt állok némán a harcnak mezején,
őszinte hittel imádkozom én.
A vértem súly a földbe nyom engem,
vért ontani nem akarok:
De meg kell tennem!
 
S eljön a nap mikor sereg áll elém,
véremet akarják elvenni, mi enyém.
Túlerővel rontanak, rohannak reám,
Túl fogom e élni:
Segíts anyám!
 
De hiába kiáltok, hangom harapják,
átkozott hiénák bősz haramiák.
kezemet lábamat lánc szorítja el,
harcolni nem akarok:
De nem veszhetek el!
 
Az ösztöni erőmet magamra kapom,
ütök, vágok, rúgok létem nem hagyom.
Lelkemet becsukva harcolok ha kell,
Istenem mi lesz belőlem:
Állat vagy ember!
 
Erre a harcra rá kényszerítenek,
lelketlen ördöglények megfeszítenek.
Akkor is harcolok mert életem a tét,
Istenem segíts nekem:
Ne tépjenek szét!

2011

A kígyóevő én vagyok

S lőn a kígyó ki fejét kidugta,
a vörös iszapból jött a kínja,
ő maga is sáros büdös,
kedve rontó, sármos, nyűgös.
 
Mindenkit meg mar kit csak ér,
veszett vad küzd a hatalmáért,
sem átok, sem golyó nem fog rajta,
de nála akkor is nagyobb IsTen hatalma.
 
Abból él amiért más megdolgozott,
lelke vörös szakadt, foltozott!
Tekereg, csúszik, a lábatlan átok,
mindenhol rontást hoz rátok.
 
S lőn én itt vagyok a kígyóevő,
mérget ivó IsTen-i erő,
Igaz testem lázas a méregtől,
de megszabadítom a kígyót az édentől!

2011

Áldozat

Ha te gyógyítasz,
a lelked erejéből,
magad áldozod.

(Haiku)

2011

Az a kilenc...

Az a kilenc anyám, ki engem világra hozott,
az a kilenc apám ki értem megdolgozott,
az a kilenc hónap, amíg ember lettem,
az a kilenc fogam, amivel sokat ettem,
az a kilenc évem, mikor gyermek voltam,
az a kilenc mese, amibe benne voltam,
az a kilenc álom, ami kísért engem,
az a kilenc vén, akitől életet vettem.
az a kilenc ujjam mely miatt egy árva,
az a kilenc dalom szálljon szájról-szájra,
az a kilenc fiam, az a kilenc lányom,
mind az IsTen útján, éljen és, járjon,
Kilenc hónapig tartanék szeretőt,
kivel kilenc órán át szeretkezőt,
de kilencvenkilenc évem végén,
csak azaz egy, azaz egy maradjon békén!

2011

Az élet bölcsője...

Az élet bölcsője ringat,
halk éneke altat,
mély álomba zuhanok,
örvényében kutatok.
 
Az élet bölcsője nevel,
igaz, tiszta útra terel,
hosszú utam ajándék,
néha járva szállnék.
 
Az élet bölcsője fáraszt,
öregséggel eláraszt,
ráncokat ültet arcomra,
az éveket csak hozza, hozza.
 
Az élet bölcsője sirat,
könnyekkel könnyet itat,
magába temet, s véd,
ő a kezdet, s ő a vég.

2011

Az életem...

Az életem egy rongy halom,
emberek sírását hallgatom.
Hallgatom, hallgatom, szenvedésüket láthatom.
 
Az életem egy rongy halom,
pártok uszítását láthatom.
Láthatom, láthatom, hazugságukat kikapcsolom.
 
Az életem egy papírhalom,
hamis törvényüket olvasom.
Olvasom, olvasom, rideg sorokat a papíron.
 
Az életem ha megkapom,
úgy érzem, egy rongy halom.
Rongy halom, papírhalom, sorsomat el nem dobhatom!

2011

Az újraszületés öröksége

A születést nem választottuk,
mint ajándékot megkaptuk.
Csak tudjunk vele élni.
Örülni, lélegezni, remélni!

Az örök körforgásban járni.
Meghalni! Ébredni! Szállni,
s újra visszatérni.
E kényszerrel élni!

Folyton születni, és meghalni,
lelket ültetni, nevelni, aratni.
Az élet vizével itatni,
keserű könnyekkel siratni.

Örvénylő örök körforgásban,
létezni életben, halálban.
kényszerből világra jönni!
Félve sírva bömbölni.

A születést nem választottuk,
csak hogy, emberek maradjunk.
habár e forgás örök,
én kényszerből szökök.

2011

Bennem van

Bennem vagyon a világ,
a lét, az aranyág,
bennem múlik az élet,
s hozza magával a szépet.
 
Bennem múlik az idő,
a folyton megújuló erő,
s bennem éled az új,
a tiszta magánytól fúj.
 
Bennem ébred a vég,
a teremtő kezdeti ég,
s bennem múlik a halál,
a küszöb, mely újat talál.
 
Bennem kél a nap,
s a fénye, fényben arat,
s bennem éled az éjjel,
titkos, sejtelmes kéjjel.

2011

Eső

Esőcseppeket,
számolom, a lelkemben,
a végtelenség!

(Haiku)

2011

Igazán mélyen

Mindenki csak szívemből, s lelkemből visz el egy darabot,
De a bajban szépen sunyin magamra hagyatott,
Hiába is ontom szavam az igazságra nem hallja senki,
Vagy nem akarja meghallani, csak futni gyorsan elmenni.
Mire körültekintek magamból, azt vettem észre,
Lelkem sáros s elástak engem jó mélyre.
 
Ott lenn a hideg gödör alján, magamra hagyva,
Nincs segítségem, egyedül ülök ott magamba.
Nincs senki e kerek világon, ki megkérdezné tőlem:
Mi a baj kedves barátom? Adjak valamit belőlem?
Nem! Nincs ilyen ember, ki más segítségére kel fel,
Sem olyan ki magához szorítna, s úgy emel engem fel.
 
Hiába is várom, hogy, lélek emberek körül vegyenek,
Engem az örömtől szeressenek, öleljenek, teperjenek.
Addig csókoljanak, míg csak levegőt kapok,
De helyette megvető nézésükkel azt súgják: Büdös vagyok!
Ez az igazi csalódás, ami csontig-ízig hatol,
Szívembe markol, hosszú körme, vaskos keze a lator.

2011

Ima vízhez

Földnek a méhéből törjön elő,
a tiszta forrás a lét teremtő,
jéghideg testével utat ha vág,
nem álja útját, sem szikla, sem gát.
 
Ó te édes, te színtiszta víz,
testemet, lelkemet, frissítő íz,
kanyargós medreknek útját járod,
s végül a tenger lesz szép halálod.
 
Csobogó hangodat hallani jó,
simogatásod oly megnyugtató,
minden cseppednek ölelése lágy,
soha nem nyugszik meg benned a vágy.
 
Öröklét forrása ó tiszta víz,
újraszületésnek a hangja hív,
föld mélyéből a felhőbe száll,
víznek minden cseppje szabad madár.
 
Ó te édes, te színtiszta víz,
testemet, lelkemet frissítő íz,
földnek a méhéből törjön elő,
a tiszta forrás a lét teremtő!

2011

Oldalak