Back to top

Versek

Ez az a hely

Ez az a hely, ahová visszajárok
Ez az a hely, ahol senkit nem várok
Ez az a hely, ahol régi az álmom
Visszatér, és alig várom.
 
Ez az a hely és mindig ott van
A jövőben és a múltban.
A szép emlékek átkarolnak
A kalandozások elrabolnak.
 
Néha napján visszatérek
Erre a helyre és remélek
Remélem, egyszer megtalálom
De nem tér vissza az ifjúságom.

2000

Hideg jövő

Nyílt ez a terep a védteleneknek,
A talpraesettek is megfeneklenek,
Hideg szárító szél átfúj rajtuk,
Sorvad, aszalódik szárad az arcuk.
Milyen világ az, amitől félni kell?
S ettől romlik az ártatlan ember?
Folyton mérgező fényzsibbasztó,
Levegőt, földet, vizet károsító,
Savval mart seb melyből genny folyik,
A fájdalom lassan előhozakodik.
Mélyről jön, tör a felszínre,
A vak sötétből a tiszta égszínre,
Csak unott szürke körbe minden,
Szürkén élünk a sivár felszínen,
Segítséget senkitől nem fogsz kapni,
Amit elrontottál, nem tudod javítani,
Hát fogd meg és öleld magadhoz,
A szürke sivárságot húzd az arcodhoz,
Az arcod melyben még van meleg vér,
Nekünk a tiszta vér sokat ér,
Annyit érhet, mint növénynek a víz,
Vagy a fényes sugara de nem tíz,
Fényességéből elég egy bolygó,
Melegítsen minket, átkaroljon oly jó,
Az android most nagyot téved,
Ide nem gép kell csak emberi élet!

2000

Igaz történelem

Hallottam már sok dicsőítő költeményt
Dalt, prózát és hős regényt
Daliás vitézekről, ki a rosszaknak árt
És megvédi az ősi földet, a hazát.
 
Várvédőkről, katonákról s nagy túlerőkről
Bátor ifjakról, hatalmas seregekről.
Igazságos királyokról írtak mesét
Vagy dal komponáltak lágy zenét.

2000

Kérés

Bolygók a világűrben,
Keringenek a sötétben,
Hosszú útjuk meg van írva,
Nem bőrre és nem papírra,
Nem emberi kéz alkotta,
És nem tátos varázsolta.
Miféle erő teremtette?
Ki a világűrbe repítette.
Hatalmas úr volt vala,
A szél eső nap ura,
Király volt talán vagy vitéz?
Megmondani nagyon nehéz.
Napot, földet teremteni,
Holdat, csillagokat terelni.
A világűr hatalmas mezőjén,
A mindenség minden erőjén,
Úrnak lenni mindeneken,
Hegyeken, földeken, embereken,
Hej te tágas világűr,
Szabadon érzem magam remekül.
Te mindent látó láthatatlan,
Tudat alatti olthatatlan,
Mutasd magad, adj jelet,
Nyújtsd felém segítő kezed,
Adj jelet, hogy higgyek benned,
Nem kell mutatni a tested!

2000

Könyörtelenek

Az ember irigy telhetetlenségben él,
Az a lényeg hogy jól érezze magát.
Ha bajban van, rohan hozzád segítségért,
Ilyenkor nem jelenik meg a sok álbarát.
 
Ha segítesz téged a földbe, taposnak el,
Átlépnek rajtad, megaláznak és lenéznek,
Téged egyedül csak az magasztaljon fel,
Hogy ők az üres alsóbb rendű lények.
 
A felkarolást te soha nem kapod vissza,
Pedig téged csak is a jó szándék vezérelt,
Bizony ezt a titkot magaddal viszed a sírba,
Hiába minden ármánymentes tiszta vezérelv.
 
A nagyképűségük felett már csak a gőg áll,
A teljes emberi értékük ezeknek nulla,
Azt hiszik, hogy nekik mindenből a legjobb jár,
Pedig még fel sem készültek a hosszú útra.
 
A templomba járás nem szünteti meg a bűnöket,
Köpönyegforgatás helyezkedés vagy kaméleon,
Soha senkinek semmilyen helyzetben nem irgalmaz,
Ha a hidegvér és a kegyetlenség ott szerepel az étlapon.
 
Ő az erősebb üldözi és kihasználja a gyengébbet,
Mindent beígér soha semmit sem tart meg,
Nem tudja érezni fel fogni a tiszta lényeget,
Ezért belső énje nincs s vére soha nem meleg!

2000

Köszönöm

Tőled semmi sem fáj,
Nem baj, hogyha muszáj
Tőled semmi sem árt
Nem okozol bennem kárt
 
Tőled minden szép
Érted küldöm a fényt
Tőled annyi a jó
A sok kedves szó
 
Belőled a kedvesség
Árad szerte-szét
Oly sok az érzelem
Ugyanúgy a félelem
 
Belőlem száll a dal
Csak neked hamar
Neked adta a szépet
Köszönöm neked élet!

2000

Lázadj!

Ezer év után keletre néz a jurta ajtaja
Hamvaiból felébredt az ősi földanya
A férfiak újból hosszú hajat növesztenek
Kurjantással pogány dallal örvendeznek
 
Felébredt büszke erő testemből áradj
Ezer éves szenvedés után is lázadj
Lázadj! Sohasem késő harcolni ellenük
A harmadik pogánylázadást szervezzük
Elveszünk mindent tőlük, amit tőlünk elvettek
Ők a magyar nép sorsát kockára feltették.
 
Emlékezzünk az ősökre, Koppányra és Vatára
A keresztények öltek. Üldözték őket halálra
Csak azért mert nem egy az istenük
Ezért most pusztuljatok árulók, ég velük.
 
Kitörő ősi ösztön testemből Lázadj
Ölj meg minden papot és Lázadj!
Lázadj! Lázadj!

2000

Mi lesz itt?

Hány bőrt nyúz le rólam az állam?
Nem segít, ha felkopik az állam!
 
A kisebbséget támogatja!
A Magyarjait éhen hagyja!
 
Dörzsölődnek mindenhova
Segget nyalnak! Lesz Amerika!

2000

Munkásdal

Nehéz a bányászok élete,
Mindig mocskos a két keze,
Reggel hattól kettőig,
Vagy este tíztől hajnalig.
 
Kétkezű munka húzós nehéz,
A kizsákmányoló nagyon merész,
Kemény a meló kevés a bér,
Ha nem lesz pénz, hát folyik a vér.
 
Nem vagyok olyan tanult gyerek,
De a két kezem vág az eszem helyett,
Hiába vagy te az értelmiség,
Ha eltalállak, akkor eljön a vég.
 
Nálad a profit nálam a kés,
Ha sokat tudsz, nem sokat élsz,
Vésd bele jól a fejedbe,
Nem kerülsz bele a keretbe!
 
Bányászok öröme a jó hideg sör,
A kricsmiben a haveri kör,
A bányádban te vagy az úr,
De közöttünk te maradsz alul.

2000

Ne hagyj békén

Ne hagyj békén
Úgy dúsít az élmény
A párolgó órák
Ugyanazt mondják.
 
Fájdalomtól a jóig
Az utolsó szóig
Bennem a rejtély
Benned a szentély
 
Orkán vagy vihar
Pusztítani akar
De a szó végén
Ne hagyj békén.

2000

Ne rombolj!

Ne pusztítsd el a földet
Mert ő is megöl téged!
Ne árts a fának
Adj jelet a mának!
Ne irtsd ki a vadat
A szarvast, a halat!
Hagyd élni az erdőt
S virágozni a mezőt!
Ember! Ne pusztítsd,
Inkább építsd!
Szívni akarom a levegőt
Látni hatalmas legelőt.
Szabad állatokat futni
Álnok embert pusztulni.
Látni akarom a napot
Földet s a csillagot
Érezni a melegét
Az erős szúró fényét.
Ne öld meg a földet
Ne bántsd a jövődet!

2000

Öreg remete

Kerek erdő szögletes teteje,
Ott él az öreg remete,
Magány az egyetlen barátja,
Ember, ami ezt az érzést kiváltja.
 
Ő így pendergeti mindennapjait,
S ritkán mozdítja ajkait,
Szóbeszéd ritkán hagyja el száját,
Senkinek nem mondja szíve vágyát.
 
Együtt él nyúllal és az őzzel,
Téllel, nyárral, tavasszal, ősszel,
Évszakokkal, esővel s a széllel,
És a világot bezáró kék éggel.
 
Ismeri az összes odvas fát,
Nem szégyelli használni a kapát,
Barátja mindenféle állatnak,
Növényeknek, na meg ősrégi tájaknak.
 
Fekhelye puha őszi levél ágy,
Az erdő adománya nagyon lágy,
A világos holdfény elaltatja,
Az éjjeli tücsökzenét hallgatja.
 
Hajnali madárdal az ébresztő,
Meleg simogató napsugár a kelesztő,
Kicsi patak vágja át az erdőt,
Édes vize színesíti meg a bendőt.
 
Bogyókon él s gyökereken,
Megbotránkozik az embereken,
Belül mindig örül és nevet.
A magány ily öröm lehet?
 
Az öreg remete nagyon bölcs,
Számára még létezik az erkölcs,
Lehetne ő az emberek példája,
Remélem értitek nem írok hiába!

2000

Ősi álom

Egy lélek távozik
Egy csillag felragyog
A test kárhozik
Amit a lélek itt hagyott
 
Fénye erős az égen
Éjszakákon át
Fenn a csillagréten
Tiéd a nagyvilág
 
Az öreg holdanya
Vigyáz már terád
Ő a hajnal ablaka
Lesz benne a vágy
 
Az égig érő fának
A legfentebb ágán
A hetedik világban
A szépséget látván
 
Földi maradványod
Csak egy kopjafa
Emlékezéseimben
A jóságok hada
 
Színtelen az élet
Sivár a létezés
Te már nem érzed
A kínt, a szenvedést
 
Fent élsz az égbolton
A lélektemetőben
Emlékedet tárolom
A tüzes véremben
 
Ha meghalok majd én is
Találkozunk az égen
Földön emlék, égen fény is
S nézünk le szépen.

2000

Rossz jövő felé haladunk

Az ember a legrosszabb lény
Benne a rontó gén
Nekünk csak ez jutott
Az emberiség megbukott.
 
Nekünk nem kell a tisztaság?
Az erkölcs és bátorság
Ez az eszme is romba dőlt,
Az emberiség neve eltörpült!
 
A majomtól származunk?
Magunkban is állatot látunk.
Vagy az Isten teremtett?
De rossz irányba fejlesztett!

2000

Rovásírás

Fekszik egy fa lenn a sírba,
Rovással van beleírva,
Magyar vitéz keze nyoma,
Le van vésve gondolata.
 
Ezer éves ősi emlék,
Vitéz rótta ez nagyon szép,
Fába vésve írogattak,
Ez járta az ősmagyarnak.
 
Így jegyezték le gondjukat,
Örömüket és bánatukat,
Így üzentek egymás között,
A rovásírás mindig örök.
 
Az tudja csak elolvasni,
Aki magyar kíván lenni,
Idegennek furcsa jelek,
Régi módra így felelek.
 
Honfoglaló nagy vezérek
Rovásírással beszélnek,
Így üzenték meg egymásnak,
Új magyar hazát találtak.
 
Én is magyar ember vagyok,
Mert a fába bele rovok,
Én is így üzenek néktek,
Az utókor magyar nemzedéknek.
 
Kevesen rónak már vele,
Bár a világ lenne tele,
Rovással és ily jelekkel,
Az ősi hazaszeretettel.
 
Ez a múltunk szép emléke,
Az őseinknek létezése,
Bizonyságot tesznek róla,
Ez is ide van már róva.
 
Írok bizony mélyre vések,
Így múlnak még az évek,
Ezer év után is látszik,
Ez az írás le nem ázik!

2000

Sírva vigad a magyar

Vér van bennem, vörös akár az ég
Hun büszkeségem nagyon bennem ég
Magyar földön van csak maradásom
Itt születtem, itt legyen a halálom!
Bakonyi utakat, erdőket ismerem mind.
Várom a jelet. Nannar majd int!
Hová tűnt el a büszkesége?
Az európai süllyesztőbe!!
Csillag fénye kérlek, ragyogj le ránk.
Ismét add vissza megcsonkított hazánk!
A turulmadár nincs már fenn az égben?
Nem mutatkozik a büszkeségben?
De mutassuk meg Európának ki az úr,
És most ne magyar maradjon alul!
Rázzuk le magunkról a láncot!
Töröljük el a cionista átkot!
Én ezt! A nép mást akar
Hiába! Sírva vigad a magyar!

2000

Távozz!

Nekem a toll
Neked a szó
Nekem a szép
Neked a jó
 
Nekem a lélek
Neked a pénz
Nekem az élet
Te ettől félsz.
 
Nekem az erő
Neked a magány
Mint csont és velő
Te vagy a vagány!
 
Nekem a fehér
Neked a szenny
Sok mindent elér
Hát fogd és menj!

2000

Töretlenül

Állj vigyázzba, ha a Himnuszt hallod!
Közben ne rezdüljön az arcod!
Add tudtára a nagyvilágnak,
A magyarok e dal hallatára felállnak!
A tiszteletedet nagyra értékelem,
Nemes szándékodat, pedig tisztelem!
Ne árnyékolja folt a hazád nevét,
Aki itt él, az téged megért!
Ezerévnyi múlt van mögöttünk,
Nagyon sok rendszert eltöröltünk!
Emlékezünk! Árpád atyánkra,
Az igazságos Mátyás királyra.
A negyvennyolcas szabadságharcra,
Az Aradi vértanúk tizenhárom arca.
Az első világháború kimenetele,
Új határ lett az ország széle.
Trianon, ami ezt a sorsot hozta,
Azóta lett nagy országunk csonka.
Második világháború és Don kanyar,
Ott veszett el sok hős magyar.
A háború után jött a nagy béke,
Ötvenhatos forradalom lett a vége.
A téren a halott emberek,
Asszonyok és gyerekek.
Ezért mondom! Tiszteld a múltad!
Ezek az emberek, mind érted haltak!
Elfeledni a régi dolgokat?
Újra boldognak látnia ráncos arcokat.
A múltat letagadni nem lehet!
A jövőt építeni csak veled!
A zászlót tűzd ki a legmagasabb hegyre!
A három szín így a legszebb egybe.
Piros, fehér, zöld. Lobogni akar!
Mondd el a világnak: Büszke még a Magyar!

2000

Új otthon

Túl vagyunk egy évezred korszakán
A régi felfogás megváltozott már.
Mivé lettünk azt még nem tudom
Bizonytalanná vált a holnapom.
 
Itt vár egy új világ, nem olyan, mint rég
Jaj te szegény ó magyar eljön már a vég
Itt születtem, itt az otthonom
Én ezt soha el nem hagyom.
 
Remélem, egyszer sikerül talán
Ismét feltámasztani megfáradt hazám
És végre büszkén mondhatom
A hunok igazságát oszthatom.
 
Énekelek új imát, újat hoz a szél
Akkor feltámad bennem, ami él.
Jön egy új világ, a régit itt hagyom
Az ősök földje lesz az otthonom.

2000

Varázsének

Varázsének töri át,
A holdfényes éjszakát.
Táltos dobol, hangja szól,
Regél nekünk ősmúltról.
 
Ébredj csillag, talpra hát!
Mondok érted új imát.
Hívlak téged holdanya,
Az éjszaka csillaga.
 
Kegyes naphoz is szólok,
Varázstáncot is járok,
A nap fia az ősi tűz,
Testvére a víz elűz.
 
Varázsének barangol,
Hegyen-völgyön vándorol.
Bejárja az erdőket,
A Bakonyi hegyeket!
 
Ébredj állat és növény,
Ébredj gazdag és szegény.
Hallja ezt az őz, a fürj,
És énekli, hogy sokat tűrj!
 
Indulunk hát, dől az ég,
Menekülj, mert itt a vég,
A nagy lárma zakatol,
Varázsének hangja szól!

2000

Oldalak