A magány
Emberek között járok,
mégis remetévé válok,
magamra vagyok hagyva,
eldobva, betakarva!
Tömegben az ember,
magára és magányra lel,
s így lesz a vad vadabb,
a vég eljön hamarabb!
S végre a végre lelek!
Akkor sötét bolygót nyelek,
de azok akadnak torkomon,
a halált magamban hordozom!
Hát így lennék én remete,
ha a világ fehér és én fekete,
de a színeket már meghódította,
és én vagyok a világ hódítója!




