Sámánná válás
Hét repedés a föld mélyéből,
Hét üreg nyílik a sötétségből,
Hétrétű barlang a világ szája,
Kétirányú folyót az élet járja.
Hét földön barangolva mászok,
Hét erdőn hét tisztást látok,
Tisztáson fagyott tavak hídja,
Zúzmarás, deres lelkemet hívja.
Oda ahol hét jurta állva vár,
Oda ahol születik élet és halál,
A méhlepényőrző szellem vigyáz,
Ott ahol nincs öröm és gyász.
Hét erdőn, hét tavakon túl,
Hét tisztáson hét nap az úr.
Kétirányú folyó az útja,
Északra, és Délre tart újra.
Egyik irányba halál vize,
Másik irányba az élet íze,
Onnan ahol fakad a vég,
Oda tart ahol nincs menedék.
Hömpölygő folyam, mint a láva,
Hét csónak visz a végtelen árnyba,
Végtelen árnyék udvara kör,
Ha fél a lelked hétszer rád tör.
Hét kavics kopogását hallom,
Hét gyökér lenyúlását tartom,
Lassan már a fejemhez ér,
Gyökérropogás nekem zenél.
Eggyé váltam a világ fájával,
Testem nedvét viszi magával,
Cikázik bennem hét denevér,
Testemet tépik de már nem fél.
Magamból darabolt üstbe tesznek,
Megforgatnak, kevergetnek,
A félelem bennem már nem él,
Fájdalom hasogat az ösztön így kér.
Addig főznek, míg össze nem állok,
Kevergetnek amíg nem látok,
Darabolt magam már összeáll,
Darabolt létem nem a halál.
Újjászülettem a föld gyomrába,
Erősebb lelkem az utakat vájja,
Oda ahol hét jurta még áll,
Oda ahol fakad élet és halál.
Útra kelek a folyással szembe,
Hét hosszú hídon át kell kelnem,
Hét ágú fa alatt bújva mászok,
Osonva kaparok, úgy szikrázok.
Hét rétből hét erdőbe lépek,
Hét nap alatt hét éhséget érzek,
Befagyott tavak hídját járom,
Éhező lelkem szomját vágyom.
Kétirányú forrása vár rám,
Üregből a hétfényt látván,
Hét szikla hasad fölöttem ketté,
Hét létra foka lelkem vezetné.
