Csillaglátó
Szent hegy tetején áll a kopjafa,
Hirdeti urát, itt fekszik alatta.
Híres ember lehetett ősidők hajdanán,
Arcképe ott feszít a kopjafán.
Itt nyugszik hóban, fagyban, hideg szélben,
Elmesélem mit tett hát életében,
Ő volt minden népnek fő javallata,
Ember és ég között híd isten tolmácsa.
Világteremtés kezdete óta,
Figyelt a sokat jelentő emberi szóra,
Az égi érő fa megérződik benne,
Látja az ilyes fajta kaput világ szerte.
Csillagok üzennek neki világról-világra,
S ő lett a táltosok királyának királya.
Megjövendölt diadalmas fejedelmeket,
Hatalmas végét nem látó seregeket.
Gyógyított ő beteget vissza a halálból,
Megsebesült vitézeket kik jöttek a csatából.
Segített ő mindenkin szegényen és gazdagon,
De a földet sem hagyta műveletlenül, parlagon.
Kétkezű munkával kereste meg kenyerét,
S így töltötte hosszú békés életét.
De az idő felette is gyorsan eljárt,
Senki nem tudja legyőzni a véget, a halált!
Szent hegy tetején áll az ős régi kopjafa,
Egy tudós ember csillaglátó nyugszik alatta,
Itt nyugszik még vagy ezer esztendeig,
Vagy a világ végtelen véges végezetéig.
